Püspöki Könyvtár - Vác

látnivalók Vácon

Püspöki Könyvtár - Vác

align=left A Váci Püspöki és Káptalani Levéltárat egyes források már 1199-ben említik, mint ama „kincstárnak mondott cameraját”, ahol a váci püspök többek között a neki küldött leveleket tartotta. Amikor azonban 1541 után az oszmánok földúlták és megszállták Vácot, a püspökség és káptalan levéltárai is elpusztultak. A korábbi időből csupán néhány oklevél maradt fönn.

A török idők után Vácra visszaköltözött püspökség iratait, amelyek a 16. századtól maradtak fönn, a főtéri püspöki palotában (a későbbi siketnémák intézetében) tartották. A levéltár rendezéséről először Eszterházy Károly püspök rendelkezett 1761-ben. 1775 után a levéltár a püspökséggel együtt a Migazzi Kristóf által emeltetett új püspöki palotába költözött.

Az 1970-es évek a végén, a levéltár régebbi részét a Püspöki Palotából az egyházmegyei könyvtár épületébe helyezték át, újabb részét pedig 2004 nyarán egy Hattyú utcai egyházi épületbe szállították. A jelenlegi gyűjtemény Vácon a Migazzi Kristóf tér 2. szám alatt (a püspöki palotával szemközti, feltűnően világoskék színű épületben) található.

A Püspöki Könyvtár épülete műemlék jellegű, eklektikus stílusban épült 1878-ban. 1925-26-ban sarki részeire emeletet húztak, és a püspöki palota felőli szárnyát is átalakították.
  • 

    Váci látnivalók

    • Március 15. tér - Vác

      Vác
      A Március 15. tér a város főtere, ami az egymást keresztező fontosabb útvonalak találkozásánál alakult ki, itt jött l...

    • Szent Mihály-templom - Vác

      Vác
      A főtér közepén a romkertben a középkori Szent Mihály-templom és annak temetőkertje rajzolódik ki. Ez a templom mintegy ...

    • Kuria - Vác

      Vác
      A Kuria (Március 15. tér 20.) a középkorban itt létező káptalanház nevét őrzi. Az ennek helyén álló barokk épületet...

    • Fehérek temploma - Vác

      Vác
      A Fehérek temploma (Március 15. tér 22.) a fehér ruhát viselő domonkos rendi szerzetesek után kapta nevét. A szerzetesek t...

    • Szent Hedvig szobra - Vác

      Vác
      A Március 15. téren található a Fehérek temploma. Az egyhajós templom oldalhomlokzatán Szent Hedvig szobra magasodik egy k...

    • Piac - Vác

      Vác
      A Fehérek temploma mögött nyílik a város piaca. Bejáratát a rég megszűnt püspöki malom 1755-ből származó kőkeretes ...

    • Görög Templom - Vác

      Vác
      A Görög templom bejárata a Március 15. tér 19. szám alatt lévő barokk épület udvaráról és a Katona Lajos utca felől ...

    • Memento Mori - Vác

      Vác
      A Fehérek temploma alatti kriptában fedezték fel 1994 őszén azt a különös épségben megőrződött XVIII. századi temetk...

    • Városháza - Vác

      Vác
      A Városháza (Március 15. tér 11.) a világi barokk legjelentősebb váci emléke. Egy 1680-ból származó térkép szerint ez...

    • Irgalmas rendi kórház - Vác

      Vác
      Az Irgalmas rendi kórháza (Március 15. tér 7-9.) két barokk épület egybeépítésével jött létre.

      Az alacson...

    • Siketnémák Országos Intézete - Vác

      Vác
      A Siketnémák Országos Intézete (Március 15. tér 6.) két középkori kanonokház egybeépítésével alakult ki, s a török...

    • Nagypréposti palota - Vác

      Vác
      A Nagypréposti palotát (Március 15. tér 4.) a XVIII. század közepén Würth Ferenc nagyprépost építtette. Ebben a házban...

    • Kőkapu - Vác

      Vác


      A Kőkapu (Köztársaság út 69.sz. épület előtt) az országban egyedülálló műemlék.

      A későbaro...

    • Fegyház - Vác

      Vác
      A Fegyház (Köztársaság u. 64-66.) épületét Migazzi Kristóf püspök eredetileg nemesifjak konviktusának készíttette, é...

    • Hegyes torony - Vác

      Vác
      A Hegyes torony (Liszt Ferenc sétány 12.) a középkori városfal legészakibb saroktornya.
      A Sétány felső szakaszán, ...

    • Zsinagóga - Vác

      Vác
      A neológ irányzat számára épített váci Zsinagóga az Eötvös utcában található. Alois Cacciari olasz származású hely...

    • Piarista templom - Vác

      Vác
      A Piarista templom (Szentháromság tér) alapjait 1725-ben rakták le, 1745-re készült el. Tornyait 1886-ban átalakították. ...

    • Szentháromság oszlop - Vác

      Vác
      A Szentháromság oszlop - a Piarista templommal szemben - 1750-1755 között készült. A homokkő szoborcsoportot az 1740-41-es ...

    • Vác remete szobra - Vác

      Vác
      Vác remete szobra (Kossuth tér) Kapás Sándor váci művész alkotása a harmincas évekből. A szobor a város eredetének leg...

    • Székesegyház - Vác

      Vác
      A mai Székesegyház (Konstantin tér) már az ötödik püspöki főtemplom a váci püspökség megalapítása óta. Tervezésé...

    oldalak: 1 |
    
    1 | | | |  
Település ismertető
  • Vác

    A Dunakanyar kapujaként ismert Vác Pest megye negyedik legnagyobb lélekszámmal rendelkező városa, 32 ezer lakossal...

Szállások Vácon



és környékén